Műhelyszemle is a program része volt a FliCreate nemzetközi projekttalálkozóján
Sikerült pótolnunk a FLIpped CREative Awareness TEaching projekt nemzetközi partneri találkozóját, amit a Covid-19 miatt korábban el kellett halasztanunk. A találkozót ordíziai partnerünk, a Goierri Eskola szervezte, és október 14–15-én tartottuk meg.
A lengyel, olasz, baszkföldi és magyar küldöttség a projekt utolsó fázisának megkezdése előtt összegezte az eddig elvégzett munkát.
2019 óta lezajlott a partneriskolák tanárainak képzése. A képzés az aktív tanulási módszereket – főképp a fordított osztályterem módszerét – állította a középpontba, majd a tanárok saját iskoláikban és szélesebb körben is megosztották kollégáikkal a megszerzett ismereteket.
Ezt követően a tanult módszerek és a megismert eszközök alkalmazásával összáállítottak téma- és óraterveket, amelyeket a projekt végső fázisában a gyakorlatban, a tanulókkal közösen tesztelnek majd.
A találkozón az iskolák részletesen beszámoltak róla, hol tartanak pillanatnyilag ezzel a munkával, az oktatásfejlesztő partnerek pedig megvitatták, hogyan értékelik majd az iskolákban a jövő tavaszig megtartott tesztórákat.
A projekt célja, hogy webhelyén az összes, a projekt keretében kifejlesztett tananyagot, feladatot, óratervet elérhetővé tegye minden érdeklődő számára, akik szabadon alkalmazhatják ezeket a saját tanítási munkájukhoz.
A találkozó zárásaként a résztvevők megismerhették a Goierri Eskola létesítményeit, az iskolai műhelyt, ahol a tanulók szimulációs eszközön tanulhatják meg például a hegesztés alapjait, mielőtt az igazi műhelyi munkára sor kerülne. Ezután ellátogattak az IKASLAN Központba, ahol a szakképzésben tanulók gyakorlati idejüket töltik, teljesen valós körülmények között és valódi munkát végezve az intézményt támogató vállalatok számára.