
MI a szakképzésben
Sikerrel debütált új, akkreditált tanári továbbképzési programunk Szegeden 2025. március 25-26-án, ahol a Szeged SZC Móravárosi Szakképző Iskola adott helyet a kihelyezett jelenléti képzésnek. „ A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások módszertani lehetőségei a szakképzés ágazati alapozó és szakirányú oktatási szakaszaiban” (Programazonosító: 2ITS250-35/24) elnevezésű új képzési program középpontjában a mesterséges intelligencia, illetve annak pedagógia célú alkalmazása áll a tanári munkában. Célja, hogy a szakképzésben dolgozó tanárok, oktatók képessé váljanak rá, hogy a mesterséges intelligencia (MI) eszközei által kínált lehetőségeket beépítsék a napi tanítási rutinjukba.
A képzés 16 óra jelenléti oktatást követően 14 óra önálló online tanulásból áll. A sikeres teljesítéshez a résztvevőknek két feladatot kellett benyújtaniuk, amelyekhez online konzultációt vehettek igénybe. Az első egy óra megtervezése volt valamelyik, a képzés során megismert MI eszköz alkalmazásával. Az óraterveket a Digitális Étlap (DMC) https://dmc.prompt.hu/hu/.online platformunkon készítették el az óratervező segítségével, és itt is tették közzé. A szegedi képzésen részt vevő tanárok közismereti és szakmai tárgyakban összesen 24 óratervet adtak be, érdekes témákban, míg második feladatként a különböző MI alkalmazások használatával kellett információt keresniük, szemléltető anyagokat, tesztfeladatokat készíteniük a tervezett órákhoz.
A képzés résztvevői érdekes és tanulságos visszajelzéseket adtak számunkra a mesterséges intelligencia alkalmazások oktatási célú használatával kapcsolatban A legtöbben az alábbi előnyöket hangsúlyozták:
Az MI minimális ráfordítással és változtatással teszi lehetővé a feladatok reprodukálását
A tanulók számára releváns információk gyors megtalálása
Kritikai gondolkodás és az elemző képességek fejlesztése a történelmi források alapján
Digitális és informatikai készségek fejlesztése
Műszaki, technológiai és analitikai kompetenciák fejlesztése
Önálló tanulás képességének fejlesztése, motiválás
A tanulók fejlődésének nyomon követése
Az MI bevonásával tartott tanórákról maguk a tanulók is kedvező véleményeket fogalmaztak meg, akik közül többen is használnak már egyes MI alkalmazásokat. Nyitottak és érdeklődőek voltak, így az MI tanórai alkalmazása pozitív fogadtatásra talált, növelve a motivációt és az órai aktivitást.
A képzésen részt vevő tanárok részletesen összegezték saját tapasztalataikat, és megosztották velünk jövőben terveiket is a mesterséges intelligencia oktatási célú alkalmazásáról. Néhány példa a tanári tapasztalatokról és tervekről:
„Az MI-t a feladatok kiválasztására, azok megoldásának tesztelésére használtam. Az általam megadott feladatokhoz hasonlók készítésére kértem segítséget, amit házi feladatként adok fel a diákoknak.
Óravázlat és óraterv készítésére kiválóan alkalmas. A megadott információkhoz jól és gyorsan készít ilyen terveket. Gyors, általában hiba nélkül, részletes megoldást ad egy-egy konkrét matematikai feladatra.” (Puskás- Kovács Júlia)
„Biztosan fogom az MI-t alkalmazni tananyag-tartalmak, PPT-k összeállításához, szituációs játékötletek kereséséhez, és amikor csak tehetem, alkalmazom a “fordított tanóra” módszerét.
A diákok először meglepődtek, hogy van fogalmam a mesterséges intelligenciáról, mi több, őket is a ChatGPT használatára buzdítom. Mindenki munkához látott, tetszett nekik az ötlet. ... A tapasztalatom az volt, hogy nehezen tudtak jó kérdéseket megfogalmazni. Azt, hogy tényleg megértették-e a fizetési módok működését, egy szimulációs játékkel teszteltem. ... Összességében sikerült változatos, izgalmas dupla órát tartani, ahol a diákok aktív résztvevőkké váltak.” (Laczi Rita Mária)
„Az MI használatának nyilvánvaló előnyeként tapasztaltam annak egyszerűségét és relevanciáját. A parancsomat azonnal megértette és szándékomnak megfelelő választ adott. Az MI használata szerintem nagy lendületet adhat mind a tanításhoz, mind a tanuláshoz. Rendkívüli hatása lehet a tanulók számára, ha megtapasztalják a személyes igényeikhez igazított tanulási lehetőséget, amit az MI nyújthat számukra. A tanárok számára pedig a tananyagok célirányozottsága és időtartamának lerövidítése jelenthet előrelepési lehetőséget.” (Gyöngyösi László)
„ A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások módszertani lehetőségei a szakképzés ágazati alapozó és szakirányú oktatási szakaszaiban” képzési programunk a következő tanévben újra elérhető lesz a szakképző intézmények számára.