Iskolai eredményesség, eredményes iskola

Lannert Judit oktatáskutató előadást tartott Iskolai eredményesség, eredményes iskola címmel a Pedagógusképzés, iskolai eredményesség, esélynövelés című jubileumi konferencián az egri Eszterházy Károly Főiskolán 2015. április 30-án. 

A kutató igazán tökéletes áttekintést ad a témában: ha elemezni szeretnénk az oktatás minőségét, annak szintjeit és „szereplőit”, ha szeretnénk többet tudni azokról a kutatásokról és kutatási eredményekről, melyek ezzel összefüggésben születtek, akkor fontos végigkövetni ezt az előadást.

Néhány fontos pont:

  • Európában a hollandok készítettek iskolaeredményességi vizsgálatokat. Mint kiderült, az az iskola lett eredményes, ahol az igazgató konzisztens volt, illetve ahol reflektáltak az eredményre. Az is kiderült, hogy az iskolák a tanulói összetétel változtatásával is próbálják befolyásolni az eredményeiket.
  • Most kérdés, mi van ma; milyen hatásmechanizmusok működnek a színfalak mögött, amelyek miatt nem tudunk eredményesek lenni. A PISA-vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy bár 2000-ben nagyjából azonos szinten indultunk, 2012-re leszakadtunk a német, lengyel eredményektől.
  • A számítógép használta felerősíti a frontális technikákat, nem elsősorban az együttműködésre ösztönöz. Kimutatták ugyanakkor, hogy azoknál, akik otthon használják a gépüket, sokkal jobb kreatív kompetencia eredmények születnek.
  • Lehet-e egy iskola eredményes, ha az oktatáspolitika nem az? Az igazi minőségbiztosítás a pedagógus fejében van. Nem a diploma határozza meg azt, hogy ki mennyire jó. A kutató mindig kíváncsi arra, hogy jó-e az, amit csinál, és mindig reflektál rá. 
  • Nem célravezető, hogy kiválóságban gondolkozunk, tehetségben, mert ezek velünk született dolgok, nem olyasvalamik, amiért megdolgozunk.

Nézze meg az előadásról készült videót!