A szülők kétharmada elégedetlen a digitális oktatással – ez derült ki egy 2500 alany bevonásával végzett tavaszi felmérésből.
Bár javában tombol már a nyári szünet, a közvéleményt még mindig foglalkoztatják azok a tapasztalatok és tanulságok, amelyek a kényszerű gyorsasággal bevezetett iskolai online oktatás kapcsán levonhatók.
Az általános iskolás gyerekek szülei a koronavírus miatti veszélyhelyzetben maguk is aktívan részt vettek az oktatási folyamatban. A Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség 2020 tavaszán online felmérést végzett a körükben – a véleményük és a tapasztalataik sokat segíthetnek a digitális oktatás formálásában.
A beküldött, összesen 2499 darab kérdőív kb. azonos arányban érkezett a fővárosból (28,5%), vidéki nagyvárosokból (22,5%), kisvárosokból (23,6%) és falvakból (23,2%).
A szülők jelentős többsége (83%) szerint az iskolák felkészületlenül tértek át a digitális oktatás bevezetésére.
Bár interneteléréssel sokan rendelkeznek, számottevő azoknak az aránya, akiknél a sávszélesség nem elegendő. Minél kisebb a település, annál nagyobb ez az arány: Budapesten 10%, a falvakban pedig már 20,5%.
A megkérdezettek többsége (81%) elegendő digitális eszközzel (számítógéppel, tablettel, okostelefonnal) rendelkezik a digitális oktatásban való részvételhez. A platformok és azok használata azonban újdonság volt a legtöbb tanár és diák számára.
A szülők 78%-a azt nyilatkozta, hogy a gyermekét nem tanították meg az iskolában a digitális oktatáshoz szükséges önálló számítógép- és okostelefon-használatra, sem a programok, alkalmazások kezelésére.
A szülők 46%-a nyilatkozta, hogy a gyerekét tájékoztatták az iskolában az internet veszélyeiről és a biztonságos internethasználatról.
Az iskolák igyekeztek minél hamarabb megtalálni annak a módját, hogy a gyerekek számára a virtuális tanórát megtartsák, a tananyagot eljuttassák. A szülők 71%-a szerint az iskolák létrehoztak közös platformot (pl. Google Classroom) a digitális oktatáshoz, többnyire tartanak online tanórákat, és alternatív számonkérési módszereket (pl. Redmenta segítségével).
Ahol nem hoztak létre egységes platformot, előfordult, hogy ahány tanár, annyiféle felületről kapja a gyerek az anyagot. Ez megnehezíti a diákok munkáját.
Az alkalmazott módszerek nagyon eltérőek Budapesten és vidéken. Budapesten sokkal inkább, a falvakban sokkal kevésbé jelennek meg az alternatív módszerek, az egységes platformok.
Ebből is adódhat, hogy vidéken sokkal inkább aggódnak a szülők, hogy a gyerekek esetleg nem tudják sikeresen zárni a tanévet.
A szülők több mint fele – Budapesten 46, vidéken kb. 60%-uk – amiatt aggódik, hogy gyermeke lemarad.
Mi ennek az oka?
Bár a KRÉTA elviekben rendelkezésre állt és a lehetőség adott volt az azon keresztüli feladatkiosztásra, az oldal nagyon rugalmatlan.
Nincs lehetőség videós óra, vagy akár nem videós, de „real-time” óra megtartására, dolgozatok megírására. A tananyag a hagyományos offline tankönyveken alapszik, amit nagyon nehézkesen lehet kezelni online tanulási formában.
Így az iskoláknak – vagy ha egységesen nem ment, akkor a tanároknak – kellett nagyon gyorsan feltalálni magukat, és kiválasztani a számukra legmegfelelőbb formátumot. Ez megtörténhetett volna jóval korábban, akár része lehetne a tanárok képzésének is, reméljük hogy ezek után erre nagyobb hangsúlyt helyeznek majd. A tanárok jó része azonban jól vette az akadályt, és gyorsan alkalmazkodott a helyzethez.
Ehhez azonban egyrészt idő kellett, másrészt vannak olyan elemei a digitális oktatásnak, amelyet szemmel láthatóan nem vettek figyelembe.
Bár a tantermi oktatáshoz hasonlóan a tanároknak virtuálisan is lenne lehetőségük egymással egyeztetni, mekkora a gyerekek összleterheltsége, a legtöbb esetben ez elmarad. A tanárok egymástól független „szigetként” dolgoznak. Ez a gyerekeken csapódik le az átlagnál sokkal több feladat formájában.
Sajnos nagyon sok tanár ennek ellenére sem rugalmas, és szigorúan megköveteli a határidők betartását. Pedig a szülők 90%-a szerint nem várható el, hogy a diákok ugyanúgy haladjanak a tananyagban, mintha iskolába járnának.
A rendszer a szülőkre is jelentős terhet ró, hiszen a gyerekek sokkal több segítséget igényelnek akár technikailag, akár a tanulásban. A gyerekek többsége csak szülői támogatással tud otthon tanulni. Alsó tagozatban jellemző, hogy a gyerekek számára az önálló tanulás gondot jelent, és a szülő jelenléte elengedhetetlen.
Egy-egy gyerek átlagosan közel három órát tanul önállóan, míg legalább 2 órányit szülői segítséggel.
Ezt pedig sajnos nem minden család tudja folyamatosan megoldani. Bár a többség esetében legalább az egyik szülő – Budapesten a szülők 80, vidéki városokban 60, falvakban 50 százaléka – otthonról dolgozott, de az, hogy a gyerekekkel is többet kell foglalkozni, akár a munka rovására mehet.
Sajnos vidéken jelentősen kedvezőtlenebb a helyzet ebből a szempontból is, mint Budapesten, ami hátrányt jelent a gyerekek számára.
A tantermen kívüli tanulás a szülők ¾-ének véleménye szerint mentálisan is megviselte a tanulókat. Sajnálatos módon csak kevés pedagógus tudott ennek kezelésére időt fordítani. Itt is számottevő a főváros és a vidék közötti különbség: míg a budapesti tanulók 35, a vidékieknek csak 27%-a kapott ilyen segítséget.
Összességében a szülők ⅔-a elégedetlen a digitális oktatással – azonban a szöveges vélemények között hatalmas a szórás.
A kérdőív elemzése után a beérkezett több mint 1800 szöveges vélemény alapján érdemes áttekinteni, mit tartottak fontosnak megjegyezni a szülők.
Sokan mondanak köszönetet a tanároknak a gyors átállásért, az emberfeletti munkáért.
„Tisztelet és köszönet a tanároknak a gyors átállásért!”
Kifogásolják, hogy az oktatásirányítás nem adott időt az átállásra, holott a digitális oktatásra sem a tanárok, sem a szülők, sem a tanulók nem voltak felkészülve. Teljesen magukra maradtak a tanárok és a szülők is.
A szülők érzékelik a tanárok közti különbségeket:
„Amelyik tanár kreatív volt a hagyományos oktatásban, az most is az, amelyik lusta volt, az másoltat”
„aki eddig Pedagógus volt, az ebben a helyzetben Ember maradt”
Többen dicsérték saját tanáraikat:
„Nálunk kedvesek a tanárok és ez a lényeg.”
„csak rajtuk múlik, hogy nem bolondultunk még meg”
„Nagyon jó tantestület van az iskolában, sokat segítenek, nem akarják úgy folytatni a tanévet, mint ezelőtt.”
Néhányan kifejezetten örültek az új rendszernek:
„Szívem szerint ezt az oktatási formát választanám örökre, mert a gyereknek végre van ideje szabad játékra is!”
„4 gyermekemnél azt tapasztalom, sokkal célirányosabban, koncentráltabban és lelkesebben tanulnak.”
A hozzászólók többsége azonban elégedetlen.
Sokan panaszkodtak arra, hogy nincs digitális oktatás, csak kiadják a feladatokat classroomban, KRETA-ban, e-mailben vagy csak fénymásolatban, magyarázat nélkül:
„olvassátok el, értelmezzétek és oldjátok meg a feladatokat”
„az egész digitális oktatás csak házi feladatok adásából áll”
„reggel megkapjuk a napi feladatokat e-mailben, majd este a lefotózott, beszkennelt füzeteket, munkafüzeteket, visszaküldjük e-mailben”
„Ez nem digitális oktatás, hanem magántanulói státusz”
„Digitális feladatkiosztás”
„van ahol azt jelenti a digitális oktatás, hogy egy héten egyszer kiviszik a fénymásolatokat.”
Sok esetben több platformon kell követni a feladatok kiadását, és a leadást máshol kell megtenni. De arra is akad példa, hogy
„egy zárt facebook csoportba ‘beömlesztik’ a leckét.”
Máshol pedig a frontális órákat próbálják „digitalizálni”.
A szöveges értékelésben sok szülő hangsúlyozza, hogy
„Sajnos rengeteg tananyagot kell tanulnunk, kevés határidővel”
„Túl sok tananyagot ömlesztenek rájuk”
„Embertelen mennyiség. Nem tudja a 7.esem sem egyedül végigcsinálni. 6-7 órát ül gép előtt.”
Alsó tagozatban a szülők véleménye szerint teljes mértékben elfogadhatatlan a tanítás ilyen formája. Egyrészt korainak tartják a digitális eszközök használatát, de még gyakoribb annak jelzése, hogy a kiküldött feladatok megoldása a szülőknek nagy erőfeszítést és nem rájuk szabott feladatot jelent:
„El sem tudom képzelni, hogy a nem pedagógus végzettségű szülőtársaim hogy tudják átadni azokat az alapvető ismereteket, amelyektől gyermekeink jövője függ”
„Kicsik még ahhoz, hogy egyszerre figyeljenek a recsegő beszédre, a kiírtakra, és közben még a feladatokat is elvégezzék.”
„Alsó tagozatos gyerekektől irreális elvárni az önálló tanulást”
Még nagyobb a probléma az SNI-seknél, akik nem kaptak speciális foglalkozást, fejlesztést, és az elvárások sem igazodnak a speciális helyzethez:
„Nagyon megterhelő SNI gyerek esetén. Semmilyen speciális segítség nincs, az elvárás változatlan, mintha nem otthon lenne a gyerek.”
Sokan panaszkodtak arra, hogy szülőként tanárrá kellett válniuk, munkájuk mellett rengeteg időt kellett a gyerekek segítésével tölteniük:
„Egymillió magántanuló országa lettünk, és egymillió szülőnek (elsősorban anyának) kell botcsinálta pedagógusként, az anya-gyerek viszony rovására otthon, gyermekenként 5-6 szaktanár helyett tanítania, mindezt ellenőrizni, dokumentálni és feltölteni, miközben menzás nénik is vagyunk, és jó esetben a saját otthoni munkánk is végezni kellene.”
„5 iskolás gyerekem van. 3 nem tud önállóan dolgozni.”
„Ha nem vesztettem volna el az állásom a vírus miatt, az alsós gyerekem megbukna.”
A tanárok sokszor nem vették figyelembe, hogy a szülő dolgozik:
„Alsós gyermekem mellett még ott kell ülni, és mivel dolgozok, így csak délután tudjuk elkezdeni a tanulást. Nem tudjuk 6 órára, amikor el kell küldeni e-mailben a lefényképezett munkafüzetét, ezért igazolatlannak minősül.”
Nehezen tudtak boldogulni azok, akik csak okostelefont tudnak használni: azon nem lehet úgy tanulni, mint laptopon vagy számítógépről.
A tanári szerepbe kényszerülő szülők sokszor csak most szembesültek a tantermi oktatásnál is fennálló problémákkal. Panaszkodnak a túlzott tananyagmennyiségre, az elavult tananyagra, a tankönyvek minőségére, a rendszer rugalmatlanságára.
Sok hozzászóló reménykedik abban, hogy a mostani tapasztalatok hatnak majd a jövőre:
„Nem lehet a következő évtől ugyanúgy tanítani, mint eddig!”
Azok, akiknél jók a tapasztalatok, bíznak abban, hogy a bevált elemek használatban maradnak:
„Nálunk nagyon bevált, gondolom, hogy ez a ‘kísérlet’ a jövőbeli oktatást is meg fogja változtatni”
„a most tanultak egy részét feltétlenül át kéne menteni a ‘rendes’ oktatásba.”
Mások a levonandó tanulságokat fogalmazzák meg:
„módszertani tudás és megfelelő idő- és tanulásmenedzsment szükséges”
„a leszakadóknál se eszköz, se tudás, se motiváció, se megfelelő körülmények”
„A járvány után a most megszerzett tapasztalatok alapján komolyan kellene foglalkozni a digitális oktatás fejlesztésével, és a klasszikus oktatás során is szükség lenne a most megszerzett tapasztalatok hasznosítására.”
